Széchenyi tér - szept.8.

2018. augusztus 27.

Idén is, immár 10. alkalommal, szeptember 8-án várhatóan ismét megtelik a Széchenyi tér a segítő szándékú futókkal. A távot futva, kocogva, sétálva, akár egy fagyizással egybekötve is megtehetik a jó célra nevezők, hiszen itt nem a teljesítmény, hanem a részvétel a fontos.

Idén is fellépnek a hazai zenei-, művész- és sportélet ismert szereplői, emellett kedvezményes, színes kulturális programokkal is várják a térre látogatókat.

Regisztrálni előzetesen a Pécs 1-es Főpostán lehet szeptember 4-én és 6-án, 16 és 18 óra között, illetve a helyszínen, aznap délelőtt 9 órától. A nevezési díj ezer forint. Az önzetlen részvételt - a készlet erejéig - ajándékpólóval jutalmazzák. 

További információkkal az egyesület honlapján (www.dpse.hu), illetve az esemény facebook oldalán szolgálnak a szervezők, azaz a Dunántúli Postás Sportegyesület.

Minden segítő szándékú, sportot kedvelő érdeklődőt az időjárási körülményektől függetlenül is szeretettel várnak!

Kapcsolódó esemény

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!