EFOTT - 2018

2018. július 13.

Több mint 100 fellépő és 200 programlehetőség várja idén Velencén az EFOTT-ra érkezőket. A fesztivál területe másfélszeresére nőtt négy év alatt, és a programokra fordított összeg is megkétszereződött. Az idei házigazda szerepét az ELTE vállalta.

Maszlavér Gábor, a fesztivál igazgatója a rendezvény hivatalos megnyitóján elmondta: az EFOTT-on ad először koncertet Magyarországon a brit Jessie J, de fellép Velencén a szintén brit John Newman, az ausztrál Dub FX, a belga Lost Frequencies és a dán rockbanda, a Volbeat is. A magyar előadók közül színpadra áll többek közt a Wellhello, a Punnany Massif, a Halott Pénz, Majka és Curtis, valamint Rúzsa Magdi is.

A fesztiváligazgató hozzátette, idén debütál a fesztivál családbarát helyszíne, ahol kézműves programok, gyermekbarát együttesek, gyermekrendezvények és szakképzett felügyelet várja a fiatal családokat. Újdonság az idei fesztiválon az innovatív mobilapplikáció is, amelyben tájékozódást segítő, és a programokat áttekintő funkciók is megjelentek.

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára az EFOTT-on részt vevő felsőoktatási hallgatókat köszöntve elmondta: kreativitásukkal, tudásukkal, hivatástudatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy az ország, a társadalom fejlődni tud. 

Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) leköszönő elnöke a fesztivál fejlődéséről szólva elmondta: a diákbérletek számát az elmúlt négy évben harminc százalékkal növelték és összességében egy kistelepülésnyivel többen szórakoznak az EFOTT-on azóta. Hozzátette: a fesztivál területe másfélszeresére nőtt négy év alatt és a programokra fordított összeg is megkétszereződött. Gulyás Tibor az újdonságok közt említette, hogy idén először négy koncerten is jelen lesz jeltolmács.

Idén az EFOTT házigazda szerepét az ELTE vállalta. Az intézmény kancellárja, Scheuer Gyula azt mondta, hogy egy egyetemnek mind az oktatásban, mint az egyetemi szolgáltatásokban hallgatócentrikusnak kell lennie. Fontosnak tartják, hogy a hallgatók szava és véleménye egyre jobban megjelenjen a magyar felsőoktatásban.

L.Simon László országgyűlési képviselő szerint rendkívül fontos az EFOTT jelenléte a Velencei-tó térségének. Itt több vendégéjszakát töltenek a turisták, mint Fejér megye egészében. Hozzátette, hogy tavaly csak Velencén 181 ezer volt a vendégéjszakák száma, és ehhez az EFOTT is hozzájárult.

Koszti András, Velence polgármestere arról beszélt, hogy sorozatban negyedik éve Velence ad otthont az EFOTT-nak, és kiváló együttműködés alakult ki a szervezőkkel. Az idei EFOTT július 16-ig tart, Velence-Sukoró térségében húsz hektáron több mint száz fellépő és kétszáz programlehetőség várja a fesztiválra érkezőket.

Forrás

origo.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!