Az esztelen napozás következményei

2018. április 23.

Ész nélkül aszaljuk magunkat a napon, amint beköszönt a bikiniszezon, pedig a bőrrák legfőbb kockázati tényezője az UV-sugárzás. Bár évente háromezer esetet diagnosztizálnak az ingyenes szűréseknek köszönhetően, halálozási aránya még így is igen magas, minden nap egy magyar ember esik áldozatul a melanomának. Hisszük vagy sem, jelenleg a bőrrák a leggyakoribb daganattípus a világon. Kialakulásában az ultraibolya sugárzás játszik a legnagyobb szerepet, amely a bőrbe hatolva durva károsodást okoz, így a vég nélküli napozás akár az életünkbe is kerülhet.

Dr. Lengyel Zsuzsanna, a PTE Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinikájának egyetemi adjunktusa elmondta, a melanoma kialakulásában leginkább az időszakos, erős napfényhatás, illetve a gyermekkorban elszenvedett többszörös, súlyos napégésnek van jelentős szerepe.

"A skandináv országokban igen magas a melanoma előfordulása, hiszen a gyenge napfény ellenére sokkal nagyobb eséllyel szenvednek durva napégést az emberek nyaraláskor" - mondja a szakember. Amennyire veszélyes, annyira meg is előzhető a melanoma, hiszen ha időben diagnosztizálják, kitűnő lehet a gyógyulási esély.

A melanomát igen könnyű észrevenni, mivel minden esetben pigmentált, vagyis egyre sötétedő folt képében jelentkezik. Leginkább az arcon, nyakon, háton és a végtagokon jelenik meg, tehát azokon a bőrfelületeken, melyeken leginkább ér minket a napsugárzás. A természetes UV-A-sugárzás a bőr mélyebb rétegeibe hatolva károsítja a kötőszövetet, ami petyhüdtté teszi a bőrt, és annak idő előtti öregedéséhez, valamint ráncok kialakulásához vezet. Az UV-B-sugarak felelősek a barnulásért, melyek rövid hullámait az ózonréteg nagyrészt kiszűrné, de a vékonyodó ózonréteg miatt nagy mennyiségű UV-B sugárzás éri el a földfelszínt. Az UV-B a bőr felső rétegeiben elnyelődik és károsítja a DNS-t. Hatására sejtjeink barna pigmentet, vagyis melanint termelnek, melynek lesz egy fényvédő hatása, ami meggátolja a további sugárzás behatolását a szervezetbe.

Sokan meg vannak őrülve a napbarnított bőrért, miközben rengeteg a tévhit. A következményekről tudomást sem véve megyünk ki délben a gyilkos napsugárzásra, vagy ringatjuk abban a tudatban magunkat, hogy felhős időben úgysem éghetünk le. Ne higgyük, hogy felhős időben védve vagyunk, ugyanis a napsugarak 80 százaléka áthatol egy vékony felhőn is, sőt, a légköri homály még növelheti is az UV-sugárzást. Akkor sem vagyunk biztonságban, ha a vízben lubickolunk, a víz csupán csekély védelmet nyújt a gyilkos sugarakkal szemben, továbbá a napfény visszatükröződése növelheti az ultraibolya sugárzás mértékét. A fényvédő krém sem garancia a védelemre, és a szolárium sem megoldás az egészséges barnulásra.

A szakember szerint a szoláriumot rendszeresen használóknál 74 százalékkal gyakrabban alakul ki a melanoma. Fontos tudnunk, hogy milyen kategóriába tartozik a bőrünk, mivel ennek alapján már nagyjából sejtjük, hogy mikor, meddig tartózkodhatunk a napon, illetve azt is, hogy milyen erősségű naptejet válasszunk, elkerülve ezzel a bőrrákhoz vezető napégést. A bőr típusát beazonosíthatjuk különböző jellemzők, mint például hajunk, a szemünk vagy az arcunk színe alapján.

Ennek értelmében négy kategóriát különböztetünk meg: az 1-es, 2-es, 3-as és 4-es bőrtípust. Az 1-es bőrtípusúakra világos bőrszín jellemző, szőke vagy vörös hajszín, kék vagy zöld szemek, gyakran szeplők. Bőrük extrém módon érzékeny a napfényre: szinte azonnal leégnek, semmi esélyük szépen lebarnulni. A 2-es bőrtípusúak szintén szőkék, kék szeműek, nem vészesen érzékenyek a napfényre, de lassan barnulnak. A 3-as bőrtípusúakra sötétebb haj és bőrszín jellemző, könnyen és gyorsan lebarnulnak, és még sokáig élvezik a tartós barnaságot. A 4-es bőrtípusúak a legsötétebb haj-, illetve bőrszínűek, ők még gyorsabban lebarnulnak, és még tovább élvezik a színüket.

A szakember szerint érdemes védőruházatot viselni, kerülni a direkt napfényt délelőtt 11 és délután 3 óra között, valamint rendszeresen kenni magunkat napvédő krémmel. Mindemellett elengedhetetlen a rendszeres önvizsgálat, és évente egy szűrővizsgálat. A Magyar Dermatológiai Társulat a nemzetközi Euromelanoma kampány keretében több mint 30.000 ingyenes anyajegyszűrést végzett el, több mint száz magyar bőrgyógyász-önkéntes részvételével.

A PTE Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika munkatársai ismét csatlakoznak a nemzetközi kampányhoz, ennek során május 7-től 11-ig ingyenes szűrést tartanak a klinikán, de aki nem fér be, az se csüggedjen, hiszen a PTE bőrgyógyászaival egész évben megvizsgáltathatja anyajegyeit.

Forrás

pecsma.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!