Gyógyszerészi Biotechnológia Intézet

Bemutatkozás

Az Intézetről

A Gyógyszerészi Biotechnológia Intézet 2017-ben vált intézetté, a 2013-ban alakult Gyógyszerészi Biotechnológia Tanszék jogutódjaként.

graduális gyógyszerész képzésben oktatott fő tantárgyak:

  • Immunológia alapjai
  • Gyógyszerészi alkalmazott immunológia  
  • Gyógyszerészi biotechnológia

Intézetünkhöz köthető a Biotechnológia Alapképzés (BSc) Képzési és Kimeneti Követelményeinek kidolgozása a Debreceni Egyetemmel közösen és az új szak indítása 2022 szeptemberében. 

graduális biotechnológus képzésben oktatott fő tantárgyak:

  • Génmanipuláció genetikai alapjai I, II
  • Immunológia 
  • Molekuláris biológia és géntechnológia I,II 
  • Gyógyszerészi és orvosi biotechnológia

Intézetünk számos fakultatív kurzust is kínál a hallgatók számára, valamint részt vesz úgy a gyógyszerészek  (PhD és rezidens), mint a biotechnológusok posztgraduális (Biotechnológia Mester (MSc), Egészségügyi mérnök MSc és PhD) képzésében is.

Az intézet munkatársai számos hazai és nemzetközi kutatási projekt vezetői ill. résztvevői. Fontosnak tartjuk a tudományos utánpótlás nevelését is, kiemelten támogatjuk a tudományos diákköri tevékenységet és a doktori programban (PhD) résztvevő hallgatók kutatómunkáját.

 

Végzett PhD hallgatók

Név Dolgozat címe magyarul Dolgozat címe angolul Mellékletek
Kovács Tamás A Wnt mikrokörnyezet közvetlenül szabályozza a tüdő öregedéséhez vezető molekuláris eseményeket Alteration in the WNT microenvironment directly regulates molecular events leading to pulmonary senescence Az értekezés
Magyar tézisfüzet
Angol tézisfüzet
Rapp Judit A Wnt jelátvitel szerepe nem kissejtes tüdőrák kialakulásában és terápiájában The role of WNT signaling in the development and treatment of non-small cell lung cancer Az értekezés
Magyar tézisfüzet
Angol tézisfüzet
Pénzes Hűvös Ágota Primycin termelő ipari baktérium törzs polifázikus azonosítása, a hatóanyag jellemzése és in vitro vizsgálata Identification of a primycin producing industrial bacterial strain and in vitro investigation of the active substance Az értekezés
Magyar tézisfüzet
Angol tézisfüzet
Feller Diána Cigarettafüst-indukálta gyulladásos folyamatok COPD-ben – szisztémás gyulladás kialakulása a Wnt5a és a gyulladásos citokin tartalmú extracelluláris vezikulák által Cigarette smoke-induced pulmonary inflammation becomes systemic by circulating etxtracellular vesicles containing WNT5A and inflammatory cytokines Az értekezés
Magyar tézisfüzet
Angol tézisfüzet
Ernszt Dávid A tímusz öregedésének molekuláris mechanizmusa: új intervenciós célpont azonosítása Molecular mechanisms of thymus aging: identification of novel target of intervention Az értekezés
Magyar tézisfüzet
Angol tézisfüzet
ElHusseiny Mohamed Mahmoud Abdelwahab A LIMFANGIOLEIOMIOMATÓZIS MOLEKULÁRIS SZABÁLYOZÁSA Molecular regulation of lymphangioleiomyomatosis Az értekezés
Magyar tézisfüzet
Angol tézisfüzet
Bánfai Krisztina Extracelluláris vezikulák szerepe a tímusz öregedésének gátlásában The role of extracellular vesicles in inhibitig thymic aging Az értekezés
Magyar tézisfüzet
Angol tézisfüzet
Fülöpné Kiss Edit Nem kissejtes tüdődaganat molekuláris hátterének vizsgálata ciszplatin és erlotinib kezelés hatására Study of molecular background of non-small cell lung cancer on cisplatin and erlotinib treatment Az értekezés
Magyar tézisfüzet
Angol tézisfüzet
Amina Soltani - Characteristics of The Immune and Molecular Microenvironment of The Intra-and Extra Parenchymal Tumors of The Central Nervous System Az értekezés
Angol tézisfüzet
Garai Kitti A rendszeres fizikai aktivitás egészségvédő hatásáért felelős molekuláris mechanizmusok vizsgálata Investigating molecular mechanisms responsible for the health-promoting effects of regular physical activity Az értekezés
Magyar tézisfüzet
Angol tézisfüzet