TDK konferencia

TDK konferencia

A PTE ÁOK minden évben megrendezi házi TDK konferenciáját, amelyen a tudományos munkát végző hallgatók bemutathatják eredményeiket.

 

 

TDK Konferencia 2023

2023.02.16-17.

Hivatalos program // Official program

 

TDK Konferencia 2022

 

Március 9-10-én zajlott a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának és Gyógyszerésztudományi Karának 2022-es házi TDK konferenciája, melyen 19 szekcióban közel 160 előadó mérte össze tudását.

A szervezők tájékoztatása szerint a 2022-es konferenciára 140-nél több előadást nyújtottak be orvos-, fogorvos- és gyógyszerészhallgatók elméleti, klinikai, gyógyszerészeti, valamint fogorvosi témakörök mentén. A megmérettetés a középiskolásokat is megszólította: a többéves múltra visszatekintő „Tudomány, ami összeköt” pályázat keretében 12 pályamunkát válogatott be a konferenciára a bírálóbizottság, melyeket külön szekciókban mutattak be.

A rendezvény március 9-én 12 órakor ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Dékáni Tanácsteremben, ezt követően pedig indultak az előadások, melyeket az orvoskar régi és új, ultramodern épületének termeiben, a PTE GYTK Rókus utcai épületében, valamint a Dischka Győző utcai Fogászati Klinika Mokka termében hallgatott meg a szakmai zsűri, valamint az érdeklődők.

A korábbi évek gyakorlatainak megfelelően a zsűri munkáját a társegyetemek aktív diákköri nevelőtevékenységet végző oktatói is segítették. A TDK-zóknak 10 percük volt előadni Prezi vagy PowerPoint prezentációval kísérve a témájukat, melyet 5 percnyi vita követett. 

A legnépesebb szekcióknak a középiskolásoknak fenntartottak bizonyultak: sok diákot elkísért a családja, sokan nem is a baranyai megyeszékhelyről érkeztek. A fiatalok rendkívül színvonalas előadásokkal, korukat meghazudtoló profizmussal prezentálva mutatták meg, hogy jogosan szavaztak nekik bizalmat a bírálóbizottsági tagok. A szervezők szeretnék, ha továbbra sem szakadna meg ez a sorozat, és a jövőben is részesei lennének középiskolások a házi TDK-megmérettetésnek.

A tudományos megmérettetés ünnepélyes eredményhirdetésére március 10-én 18:30-as kezdettel került sor. A szekciónkénti részletes eredmények ide kattintva érhetők el, a hallgatói előadásokról, valamint a bírálóbizottságokról pedig itt olvashatunk bővebben.

 

Elérhető az esemény programfüzete az alábbi linken.

 

TDK Konferencia 2021

 

Az idei évben 2021. február 15.-16. között került megrendezésre az Általános Orvostudományi Kar és a Gyógyszerésztudományi Kar által rendezett Tudományos Diákköri Konferencia, rendhagyó módon online formátumban. Az eseményen 21 szekcióban 112 színvonalas előadás hangzott el.

 

Az Általános Orvostudományi Kar elméleti intézeteiben folyó intenzív diákkörös tevékenységet ismertette a Transzlációs Medicina Intézet 13, az Élettani Intézet 5, az Anatómiai Intézet 6, a Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet 5, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet 1, a Biofizikai Intézet 1, Orvosi Biológiai Intézet és Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium 1, a SOKI 2, az Igazságügyi Orvostani Intézet 3, Alapellátási Intézet 1, Orvosi Népegészségtani Intézet 1 TDK hallgatója.

 

A klinikumban végzett tudományos diákköri munka idén is - az előző évekhez hasonlóan - kiemelkedő számban került bemutatásra. A Fogászati és Szájsebészeti Klinika 15, a Gyermekgyógyászati Klinika 4, a Szívgyógyászati Klinika 5, az I.számú Belgyógyászati Klinika 5, a Reumatológiai és Immunológiai Klinika 3, a Szülészet és Nőgyógyászati Klinika 2, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet 3, a Fül-Orr-Gégészeti és Fejnyaksebészeti Klinika 1, az Orvosi Képalkotó Klinika 1, az Orvosi, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika 1, az Idegsebészeti Klinika 1, a Sebészeti Klinika 1, és a Bőrgyógyészati Klinka 1 TDK hallgatója számolt be a kutatási eredményeiről.

 

A Konferencián PTE-GyTK, illetve PTE-ÁOK hallgatók mellett 2 PTE-TTK hallgató is képviselte magát.  

 

„Tudomány, ami összeköt” jeligével középiskolás diákoknak is lehetőséget biztosítottunk, hogy egyetemi környezetben tudományos előadást tarthassanak egy zsűri előtt. Idén 12, korukat meghazudtolóan színvonalas prezentációt volt szerencsénk meghallgatni. A diákok és a bírálók részéről is egy sikeres kezdeményezésnek bizonyult a gimnáziumi szekciók indítása, amit a jövőben is szeretnénk folytatni, hiszen sosem lehet elég korán elkezdeni a kutatómunkát.

 

Részletes programfüzet és eredmények

 

 

TDK Konferencia 2020

        

 

Az idei évben 2020. február 26.-28. között került megrendezésre az Általános Orvostudományi Kar és a Gyógyszerésztudományi Kar által rendezett Tudományos Diákköri Konferencia. Az eseményen 27 szekcióban 167 színvonalas előadás hangzott el.

A Gyógyszerésztudományi Kar öt intézete képviseltette magát a konferencián: a Gyógyszerhatástani Tanszék 4, a Farmakognóziai Intézet 3, a Gyógyszerészeti Intézet és Klinikai Központi Gyógyszertár 2, a Gyógyszerészi Kémiai Intézet 1, a Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet 1 előadásban ismertette az intézetben folyó tudományos diákköri munka eredményeit.

Az Általános Orvostudományi Kar elméleti intézeteiben folyó intenzív diákkörös tevékenységet ismertette a Transzlációs Medicina Intézet 15, az Élettani Intézet 12, az Anatómiai Intézet 8, a Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet 4, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet 3, a Biofizikai Intézet 1, a Magatartástudományi Intézet 1, Orvosi Biológiai Intézet és Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium 1, a MediSkills – Szimulációs Oktatási Központ 1, az Igazságügyi Orvostani Intézet 1 TDK hallgatója.

A klinikumban végzett tudományos diákköri munka idén is - az előző évekhez hasonlóan - kiemelkedő számban került bemutatásra. A Fogászati és Szájsebészeti Klinika 19, a Gyermekgyógyászati Klinika 9, a Szívgyógyászati Klinika 7, az ortopédiai Klinika 6, az I.számú Belgyógyászati Klinika 6, a Reumatológiai és Immunológiai Klinika 5, a Neurológiai Klinika 5 (1 közösen az NKE- Katasztrófavédelemmel), a Szülészet és Nőgyógyászati Klinika 4, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet 4, a Fül-Orr-Gégészeti és Fejnyaksebészeti Klinika 3, az Orvosi Képalkotó Klinika 3, a Szemészeti Klinika 3, a Pathológiai Intézet 2, az Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet 2, az Immunológiai és Biotechnológiai Intézet 2, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika 1, a Radiológiai Klinika 1, az Urológiai Klinika 1 és az Idegsebészeti Klinika 1 TDK hallgatója számolt be a kutatási eredményeiről.

A Konferencián PTE-GyTK, illetve PTE-ÁOK hallgatók mellett egy MOGYE (Marosvásárhely) hallgató, valamint egy PTE-TTK hallgató is előadással készült.

„Tudomány, ami összeköt” jeligével középiskolás diákoknak is lehetőséget biztosítottunk, hogy egyetemi környezetben tudományos előadást tarthassanak egy zsűri előtt. Idén 27, korukat meghazudtolóan színvonalas prezentációt volt szerencsénk meghallgatni. A diákok és a bírálók részéről is egy sikeres kezdeményezésnek bizonyult a gimnáziumi szekciók indítása, amit a jövőben is szeretnénk folytatni, hiszen sosem lehet elég korán elkezdeni a kutatómunkát.

„Látni, amit mindenki lát és olyat gondolni, amit senki sem gondolt még.” - Szent-Györgyi Albert

TDK Konferencia 2018

 

A 2017/2018-as tanévben 2018. április 5-6. között került megrendezésre a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar és Gyógyszerésztudományi Kar közös TDK Konferenciája. A karok vezetősége és a szervezők örömére sok absztrakt került feltöltésre, majd bemutatásra.

 

A Gyógyszerésztudományi Kar hét intézete képviseltette magát a konferencián: a Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet 5, a Gyógyszerészeti Intézet és Klinikai Központi Gyógyszertár 3, Farmakognóziai Intézet 2, a Gyógyszerészi Biotechnológia Intézet 2, a Gyógyszerhatástani Tanszék 2, a Gyógyszerészi Biológiai Tanszék 1, a Gyógyszerészi Kémiai Intézet 1 előadásban ismertette az intézetben folyó tudományos diákköri munka eredményeit.

 

Az Általános Orvostudományi Kar elméleti intézeteiben folyó intenzív diákkörös tevékenységet ismertette az Anatómiai Intézet 12, az Élettani Intézet 8, a Transzlációs Medicina Intézet 6, a Sebészeti Oktató és Kutató Intézet 4, a Biofizikai Intézet 3,  a Bioanalitikai Intézet 3, a Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet 2, az Igazságügyi Orvostani Intézet 2, a Műveleti Medicina Tanszék 2, az  Orvosi Biológiai Intézet és Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium 2, az Orvosi Népegészségtani Intézet 2 valamint a Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet 1 TDK hallgatója. 

 

A klinikumban végzett tudományos diákköri munka idén kiemelkedő számban került bemutatásra. A Fogászati és Szájsebészeti Klinika 13, a Szívgyógyászati Klinika 10, az I. sz. Belgyógyászati Klinika 6,  a Gyermekgyógyászati Klinika 5, a Pathológiai Intézet 5, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet 4, az Immunológiai és Biotechnológiai Intézet 4, a Neurológiai Klinika          4,a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika 3, az Ortopédiai Klinika 3, az Idegsebészeti Klinika 2, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika 2,Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika 2, II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum 1, a Radiológiai Klinika 1, a Sebészeti Klinika 1, az Urológiai Klinika 1előadás keretein belül prezentáltak TDK hallgatók.

 

A Pécsi Tudományegyetem karai régóta működnek együtt különféle kutatási programok révén, az itt folyó tudományos diákköri tevékenységet a Műszaki és Informatikai Kar Műszaki Informatika Tanszék 1, valamint PTE-TTK és PTE-ÁOK Élettani Intézetekből érkező 1 TDK hallgató ismertette.

Tudományos Diákköri Konferencia 2016


A Tudományos Diákköri Konferencia az évtizedes hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került április 14-15. között. Idén a Nemzeti Tehetségprogram pályázatának köszönhetően egy igen magas színvonalú konferenciát sikerült szerveznünk.

A bizottság nagy örömére idén 126 előadás absztraktját töltötték fel a hallgatók, mely az eddigi éveknek majdnem a duplája. Köszönhetően a tudományos diákköri mentorok aktív munkájának az Általános Orvostudományi Kar 13 elméleti intézetének, 19 klinikájának legfrissebb tudományos eredményeit ismertették a diákkörös hallgatók. A frissen alakult Gyógyszerésztudományi Kar 4 intézetétől érkeztek előadó hallgatók, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karáról és Természettudományi Karáról összesen 5 előadás került bemutatásra. Az elméleti intézetek közül az Anatómiai Intézet 13, a Transzlációs Medicina Intézet 8, a Biofizikai Intézet 6, az Immunológiai és Biotechnológiai Intézet 5, az Élettani Intézet 4, az Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet szintén 4 előadással képviseltette magát. A Klinikai Központ intézményei közül a Fogászati és Szájsebészeti Klinika 7, az I. sz. Belgyógyászati Klinika 6, a Szívgyógyászati Klinika 6, a Pathológiai Intézet 5, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, a Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika, a Neurológiai Klinika, a Radiológiai Klinika, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika és a Reumatológiai és Immunológiai Klinika diákkörös hallgatói pedig 3-3 előadást tartottak.
Az idei évben 19 szekcióban mérettek meg az előadók, az egyetemi oktatók közül 91 zsűritag vállalt bírálóbizottsági szerepkört. A szekciók beosztása Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióbeosztásának mintájára történt, így segítve elő, hogy a jövő évben Pécsett megrendezésre kerülő XXXIII. OTDK-n minél több szekcióban képviseltethesse magát a PTE Általános Orvostudományi Kar tudományos diákköri delegációja. Az idei házi konferenciáról az országos megmérettetésre az első és második helyezést elnyertek rendelkeznek biztos kvótával. A jövő évi házi konferencia első és második helyezést elnyerő hallgatói is biztos helyet nyernek el az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által előre meghatározott kari kvótából a fennmaradó helyekre az idén és jövőre Különdíjat és harmadik helyezést elnyert hallgatók közül a TDK-Bizottság, a szekciók Bírálóbizottságainak javaslati alapján választ hallgatókat. Az országos konferenciára eddig és a jövő évben díjat nyert hallgatók felkészítésére a jövő tanévben a Tudományos Diákköri Szalon keretein belül kerül sor. Itt az eddigiekhez hasonlóan nemcsak szakmai bírálók véleményezik az előadást, hanem ahhoz a konkrét tudományághoz nem szorosan kötődő oktatók is tagjai lesznek a bizottságoknak. A TDK-Szalon felkészítő tevékenységének eredményessége az idei konferencia helyezettjei között már megmutatkozott, a Tudományos Diákköri Konferencián öt I. és négy II. helyezett hallgató előadásai kerültek előzetesen a TDK Szalonon bemutatásra. A Tudományos Diákköri Konferencia eredményhirdetésén adták át az Astellas Pharma Kft. által felajánlott, PhD- és TDK-hallgatóknak szánt Kutatási Támogatási Díjat, melyet dr. Atlaszné Váczy Alexandra PhD-hallgató és Környei Bálint Soma TDK-hallgató nyertek el az idei évben.

Vass Réka